Ki vagyok én?

Lőrincz Tímea vagyok, jelenleg főállású anyuka. Négy év alatt négy gyermekem született, és mivel a legkisebb csak fél éves múlt, még 24 órás szolgálatban vagyok:) Szeretném egyszer azt mondani, hogy Lőrincz Tímea vagyok, írónő. Ezért aztán szorgalmasan írok, hogy egyszer majd valóban azt mondhassam.

2008-ban,  32 évesen adtam ki első regényemet, Ágyak és vágyak címmel. Ez azért örvendetes, mert korábban mindig azt hangoztattam, hogy 32 évesen leszek a toppon, és a könyv megjelenésekor tényleg úgy is éreztem magam. Gyűlölöm a tükörbe nézve látni az egyre szaporodó szarkalábakat, ezért jó lenne ezentúl minden évben a toppon érezni magam, hogy úgy gondolhassam, legalább a lelkemben fiatalodom.

1975-ben, a mérleg jegyében születtem Magyarországon. Gyermekkorom óta művészeti pályára készültem. Musical stúdiókban tanultam, magánénekórákat vettem, miközben könyvíró pályázatokat nyertem. Blablabla. Azt hangoztattam, hogy én bizony sosem tudnék egy irodába zárva dolgozni. Főleg, miután kitaláltam, hogy inkább lovász leszek, és anyuék kétségbeesve vittek minden nap suli után egy ismerős lovardájába, hogy agyondolgoztassanak, hogy minél előbb kiverjem a fejemből ezt az őrültséget. A lovaglást azóta sem hagytam abba, sőt fanatikusa lettem. Amatőr zsokéként 6 versenyt nyertem, és megszámlálhatatan helyezést szereztem. (Juhéj!- Büszke vagyok rá, mert nem vagyok egy nagy lovas tehetség, csak szorgalmas.)

Életem hatalmas fordulatot vett, amikor egy hanglemezkiadóban helyezkedtem el, és teljesen elvarázsolt a marketing és a reklám világa. Ezután mégiscsak bezárattam magam az iroda négy falai közé. Közel tíz évet töltöttem különböző reklámügynökségeknél, majd alig 27 évesen kineveztek egy német-magyar médiaügynökség élére.

Két év után rájöttem, hogy nagyon vágyom már egy babára, de az akkori munkatempó mellett nemhogy egy gyerekre, de még egy normális kapcsolatra sem volt esélyem. Eldöntöttem, hogy a magánéletemre helyezem a hangsúlyt, így egy nagyon-nagyon nehéz döntés után, a karrierem csúcsán férjhez mentem, sőt a férjem révén Németországban telepedtem le. Ezután érkeztek sorra a gyerekek, a szemem fényei.

2008-tól kezdve pedig az irományaim, s remélem belőlük több lesz majd, mint gyerekből:)) Természetesen én is, mint minden egyes ember (bármivel is foglalkozzon) vágyom a nagy sikerre, de a jelmondatom inkább az, hogy legyen egy lassan kialakuló, biztos olvasóközönségem, akiknek folyamatosan írhatok. Változik a világ, az emberek is változnak, manapság főleg a média irányításával, és megfigyeltem, hogy hány írót emeltek az utóbbi időben az egekbe, s tüntek el utána, nagyon gyorsan a süllyesztőben. Csupán arra vágyom, hogy írhassak, és legyen kinek írnom. Bár, ha csak én egyedül olvasnám is, hihetetlen büszkeséggel tölt el, amikor a kezembe veszem a saját könyvemet. Az pedig méginkább, hogy akármikor beleolvasok, ugyanúgy tudok nevetni az önirónián.

Hogyan képzelem el magam 10 év múlva?

Ülök a mediterrán típusú házunk kertjében, a halastó mellett, egy fűzfa árnyékában, és csak hallgatom a csendet, miközben összeáll a fejemben a sokadik könyvem cselekménye. Gyerekek iskolában, ebéd megfőzve, és semmi dolgom egész délután, csak írni, írni, írni! (Az ásó már megvan, amivel az alapot ássuk majd a házhoz.:)

Bár inkább nagymamaként szoktam elképzelni magam, amint állandóan sütök, kertészkedem, és kényeztetem a remélem sok-sok unokát. S persze járok a lovira rendíthetetlenül.

Részlet egy interjúból:

„‒ Hiszek abban, hogy semmi sem lehetetlen, azonban egyes dolgokról le kell mondanunk egy másik javára. Nem csak azért, mert hinni akarok benne, hanem már tapasztaltam is, hogy olyan dolgokat értem el, amikről azt hittem, hogy egész életemben csak álmok maradnak. Sosem gondoltam, hogy fiatalon lesznek lovaim, teljesen önerőből, azt sem, hogy megjelenik valaha egy könyvem is, sőt, hogy négy gyermekem lesz négy éven belül.

N.L.: Tehát, álmodozzunk bátran?

‒ Az életünk minden pillanatában, csak legyünk tisztában az álmainkkal, és tudjunk áldozatokat hozni. Ha arról álmodnék, hogy lefutom a maratont, akkor teljes életmódot kellene váltanom, a jelenlegi mellett nem menne, az fix. A másik, nagyon fontos dolog pedig, hogy legyünk nyitottak a környezetünkre, tartsuk nyitva a szemünket, lássunk, ne csak nézzünk. Rengeteg dolog az életemben egy-egy véletlenen múlt.

N.L.: Mint például?

‒ Egy cikkben olvastam a magánkiadásról, azaz, hogy ma már szinte bárki készíthet, és adhat ki könyvet. Rögtön utána is jártam a dolognak, és annak ellenére, hogy rengeteg munkámba került, egy év múlva már ott volt az első könyvem a boltok polcain.

N.L.: Ezekszerint nem is írónak készültél?

‒ Gyerekkorom óta írok és énekelek. A gimnáziumban, órák alatt, írtam meg az első regényemet, ami még mindig a fiókomban fekszik, viszont az énekléssel szerettem volna komolyabban foglalkozni. Azonban, akkor valahogy nem tudtam elfogadni azt (ma már nem értem miért), hogy az ember azzal keresse a kenyerét, amiért rajong, amit imád csinálni. Ezért inkább tovább tanultam, és igaz, hogy egy lemezkiadónál helyezkedtem el, de nem mint énekes, hanem, mint promóciós. Ott is többnyire írtam. Kiajánlókat, cikkeket az egyes előadókról, ilyesmi. Aztán a reklámok felé fordultam, és igaz, nem dolgoztam szövegíróként, mégis egy-két sajtóreklámban az én szövegem jelent meg. Közben egy sportegyesület elnöke lettem, és komplett újságot írtam és szerkesztettem a tagoknak havonta. Interjúk, hírek, érdekességek, beszámolók.

N.L.: Ezek után egyenes az út az első könyv felé?

‒ Közelsem. Férjhez mentem, négy év alatt négy gyermekem szültetett. Amikor egy karrierista szingli családanyává válik, eléggé nagy lelki trauma. Nehéz elfogadni, hogy a gyerekek, és a háztartás mellett másra nem is jut idő évekig. Át kellett gondolnom, hogyan tovább. Úgy érzem, ha már négy gyermekre vágytam, és vállaltam, akkor kötelességem nyugodt otthont biztosítani nekik, és ott lenni, amikor szükségük van rám. Négy gyerek, és a korábbi munkatempóm sosem tudna összeférni. Ezért vállalkozásba kezdtem, és önmagam adom ki a könyveimet. Így csakis saját magam osztom be az írásra, majd a megjelentetésre szánt időt.

N.L.: Sokak kíváncsiak, hogyan lehet ebből megélni?

 ‒ Attól függ hány darab könyv fogy. Mindenki, aki tollat ragadt valaha, nyílván örülne, ha befutna valamelyik írása, azaz írna egy igazi bestsellert. Azonban azt hiszem számos sikergyanús könyv fekszik a boltok polcain elrejtve. Nagyon nagy úr a marketing, a reklám, és mégha a boltokba is kerül egy regény, de nem indul be a megjelenés körül az a bizonyos gépezet, akkor kicsi az esély többezres eladásra.

N.L.: Ezek fényében is van értelme?

‒ Nekem az is megfelelő, ha kialakul egy stabil olvasóközönségem, mert akkor annyi profitot tudok termelni, mitha elmennék négy-hat órában valahová dolgozni. Ráadásul, semmihez sem mérhető érzés, amikor a kezembe veszem a saját könyvemet. Vagy újra, meg újra elolvasom, és szinte el sem hiszem, hogy én magam írtam. Utánozhatatlan érzés, ahogy egy történet kialakul a fejemben. Egyszer csak beugrik valami, és köré szövődik egy egész regény. Aztán leülök a számítógép elé, és leírom, ami már filmként pörög a szemeim előtt. Ez hosszabb munka, de amikor elkészül egy fejezet, aztán a következő, és így tovább, az nagyon izgalmas. Sőt, ma már tudom, hogy igenis rengeteg munkám fekszik egy-egy könyvben, és hiába a szenvedélyem az írás, akkor is egy munka, mint bármi más. Az viszont pótolhatatlan, amikor tudod, hogy azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így maradhat."